Prológus

Kilenc éves koromban egyáltalán nem éreztem magam különlegesnek. Nővéreim, szüleim mind vízidomárok.

Én nem. Akárhányszor próbáltam meg akármelyik elemmel nem sikerült. Úgy éreztem falba ütközöm. Méghozzá jó vastag falba. Kilenc évig néztem ahogy a szüleim tanítják nővéreimet, de én nem tehettem semmit csak figyeltem. Ezáltal szinte az összes mozdulatot megjegyeztem.  Néha még én is gyakoroltam velük, ám amikor nekik sikerült-nekem persze nem- akkor csak sajnálkozva néztek rám. Egészen idáig nem tudtam egy elemmel sem bánni. Ám ez megváltozott!

Tisztán emlékszem mindenre abból a napból. Testvéreim  kimentek a partra gyakorolni az új mozdulatokat. Én meg persze mentem utánuk. Kerestünk egy jó helyet a part mentén , s míg ők bemelegítettek addig egy nagy kő után kerestem amire leülhetek.Mikor megtaláltam, kényelmesen elhelyezkedtem rajta és leültem. Igaz még csak bemelegítettek de a mozgásuk-kecses de erőteljes- így is teljesen elbűvölt. Mikor végeztek a bemelegítéssel akkor szokás szerint egy párbajjal fejezik be. Ami valljuk be igen szórakoztató. Az egyik mozdulatnál Jahnavi-a kisebbik nővérem-  felemelte a kezét ezáltal egy nagy vízgömb emelkedett ki a vízből, a kezét hátrahúzta de olyan gyorsan, hogy elvesztette a kontrollt a vízgömb felett így az a háta mögé csapódott. Egyenesen nekem. A nagy vízgömb hasba vágva engem hátra dobott egyenesen bele a folyó közepébe. És ez mind nagyon gyorsan történt, annyira, hogy mire felocsúdhattam volna már a folyó alján voltam. Elkezdtem felfelé kapálózni de ebben meg akadályozott az, hogy a lábam köré tekeredett valami, azt hiszem hínár lehetett. Akárhogy is rúg-kapáltam nem sikerült leszedni a lábamra tekeredett hínárt. Ez elég nevetséges volt. Merthogy ilyen csak a könyvekben van, a való életben ilyen nincs. Bár úgy látszik mégis van. Míg ezen gondolkodtam kezdett elfogyni az oxigén a tüdőmből. Ami nem jó jel. Kiabálásokat hallottam fentről és azt láttam, hogy egy nagy hullám elhúz a fejem felett. Igen valószínűleg a nővéreim jöttek be keresni. Nyitottam a számat, hogy kiáltsak 'itt vagyok miért nem vesztek észre?'. De ez rossz ötlet volt. Ugyanis fulladozni kezdtem. Egy a levegő hiány miatt, kettő, a víz miatt amit nyeltem. Kezdtem pánikba esni amikor elájultam. Az utolsó gondolatom az volt 'na ezt jól összehoztam'. Meglepetésemre nem sötétség fogadott hanem az ellenkezője. Fény.

Kinyitottam a szemem, és rengeteg  ember/szellem lebegett előttem. Az összesnek világított a szeme, a férfiakon különös jelek voltak festve, a fejükön egy nyíl, ami szintén világított. Úgy éreztem a világ összes tudása az enyém. Már ami az idomítást illeti. Már nem éreztem magam jelentéktelennek, inkább az ellenkezőjének. Úgy éreztem igenis érek valamit. Ekkor visszakerültem a vízbe kinyitottam a szemem, és tisztán láttam a víz alatt mindent. Felemeltem a kezem majd a testemhez szorítottam, és szinte kilőttem a vízből hatalmas víz oszlopot húzva magam után.  A víz felett lebegve 20-25 méterrel hátra nyomtam a kezem és a part felé vettem az irányt. Amint kiértem a partra lassan felemeltem a karom így leereszkedtem, a földre. És amint a lában talajt ért elájultam. Így lettem én a négy elem mestere. Hogy hogyan is lehetséges ez? Majd kiderül. A nevem Izha. És én vagyok az Avatár.


Ha tetszett  pipálj! :) N*