9.rész

Tadaaaam!! Jó sokáig várattalak titeket, mire megírtam ezt a részt. De most itt van és remélem tetszik.Olvassátok, iratkozzatok fel, és pipáljatok! :)N*



Ott álltam bambán és csak bámultam a hosszú késre. Fogalmam sincs miért akar megölni, mert valószínűleg a nem kenyeret akarta vele megvajazni. Nála hálátlanabb emberrel még nem igazán találkoztam, bár az ismerőseim köre igen csekély, de ez mindent felülmúl. Na jó, ezt nem fogom hagyni, ha ennyire utál a nagy semmiért, akkor okot kell adnom neki. Megfordulok és elindulok, a táboruk felé. Az egyik fán felállítottam magamnak egy pihenőt, ahová elrejtőzhetek. A tervem körvonalai kezdtek kirajzolódni a fejemben, és útközben elkezdtem gyűjtögetni a kavicsokat, és a makkokat, meg konkrétan amit csak találtam. Elértem a táborhelyükhöz, megkerestem azt a fát, ahová felszereltem, és elkezdtem felmászni rá. Már majdnem felértem csak egy padlóból álló pihenőhelyemre, amikor visszaérkeztek, és elégedetten vettem észre, hogy szinte az összes arcon elégedetlenséget és bosszúságot láttam. Túljártam az eszükön, és elkapni sem tudtak engem, valószínűleg megint az tervezik hogy majd valahogy tőrbe csalnak és elkapnak,de én tudni fogok mindenről. Eddig ők szórakoztak velem most én fogok velük. Felmásztam a helyemre, törökülésbe leültem a fadeszkákra, és elkezdtem kipakolni azt ami a zsebemben volt. Szépen sorba raktam őket, majd kimásztam az ágra, ami elég vastag volt ahhoz hogy ne törjön le a súlyom alatt. Lenéztem és láttam, hogy pakolásznak, nagy esélyét láttam annak, hogy hamarosan indulni készülnek. De nem hagyhattam őket elmenni. Még egy ideig biztosan nem, és bár ódzkodtam az érzéstől, mégis hét éve ők az első emberek akikkel találkoztam. Szomorú bevallanom de nagyon magányos voltam, néha voltak napok amikor embereket láttam, és biztos voltam benne, hogy kezdtek begolyózni. Persze imádok az erdőben lenni, imádom a csendet és ezt a nyugodt környezetet,de már változást akartam. Kiszakadni ebből az ördögien gyönyörű körből. Gondolataim a lent vitatkozó fiúkra terelődött, és biztos voltam benne nekik közük lesz ehhez a változáshoz. Kinyúltam és a markomba fogtam egy makkot, kinyújtottam a bal kezem, a hálátlan tarkóját vettem célba majd eldobtam. Megmerevedtem, és vártam hogy célt találjon, ami sikerült is. Tarkójához kapott, a beszélgetés megállt és csodálkozva néztek, hogy mi történt. Most a göndört vettem célba Harryt azt hiszem így szólították, lendítettem a karom és el is találtam a szemét. Szemére szorította a kezét, és nagyon mérgesnek tűnt.
-Itt van valahol, kapjátok el-üvölti, azt hiszem sokkal mérgesebb annál mint hittem. A többiek azonnal figyelni kezdtek, de nem vett észre senki. Mindenki a bokrokat fürkészte és kezdtek szétszóródni. Ezt nem engedhettem, gyorsan tennem kellet valamit, de mire újra támadásba lendülhettem volna a két fiú kifutott a bokrok közül, nyomukban Bobbal.Kezdem megkedvelni azt a disznót.
-Már megint?-kiált fel. Bob amilyen hirtelen feltűnt, olyan hirtelen vált kámforrá. Nevetni kezdtem hangosan, és a számhoz kaptam, de már késő volt észre vettek. A kövek kiestek a kezemből, lemászni már értelmetlen volna úgyis elkapnak. Mivel fenn a fán kellő biztonságban voltam így hát visszaültem a helyemre és onnan vártam meg mit fognak lépni. Odaértek és körbe állták a fát amin ültem és valamire vártak. Valószínűleg arra hogy lemenjek de arra várhatnak.
-Nem akarsz lejönni?- kérdezi a szőke.
-Jó nekem itt is- mondom és hogy idegesítsem őket még a lábamat is elkezdtem lóbálni.
-Gyere le.- mondja de én a fejemet rázom.
- Nem fogunk bántani, ígérem -bizonygatja, de a többiek ránéznek - én legalábbis nem foglak helyesbít.
Már kezdtem unni a helyzetet, úgyhogy a maradék kő, ami nem a földön végezte elkezdem ledobálni hozzájuk.
-Na jó, elegem van felmegyek és leszedem onnan-mordult fel a göndör, és mielőtt mászni kezdett volna a fák közül egy sötét alak lépett elő.
- Arra semmi szükség- mondja és meglendíti a kezét és egy bárdot enged szabadjára ami nagy sebességgel száguld felém. Időm sincs reagálni, a bárd mellettem hasítja ketté az ágat és én leesek a földre egyenesen az ellenség lábai elé. Az esés a szusz is kiszorítja belőlem, felnézek egyenesen az önelégülten vigyorgó fiúk arcába.
- Tudjátok fiúk, a megbocsájtás jót tesz a léleknek.